|
ikrek
Bolygója: Merkúr Alapeleme: Levegő Jelmondata: “Mindent tudni akarok!” Érdeklődő, nyitott, kíváncsi; olyan mint egy gyermek, mindig kérdez. Sajátos természeténél fogva elméjével feltérképezi a helyzetet, és elraktározza az információkat. Mindent meg akar tudni, mohó vágya, hogy megismerje az élet sokszínűoldalait. Lételeme a mozgás a függetlenség. Diplomatikus, kereskedő vagy utazó típus, de mindent túlszervez. Rendszertelen, szétszórt, valami mindig elvonja a figyelmét. Forgószél típus, a dolgok mozgását kedveli a legjobban. Kevés a kitartása. Büszke megszerzett tudására, ösztönösen érzi, hogy a korral kell haladnia, s ezért folyamatosan bővíti ismereteit. Az információkat befogadó és közvetítő lénye egyben intellektuális is, a valóságot nem fogadja el egykönnyen, előbb ellenőrzi au információk közti összefüggéseket. Logikus a gondolkodása. Pontosan és kreatívan fogalmaz, ügyesen forgatja a szavakat, környezete tisztán érti az általa közölt gondolatokat. Mindezek ellenére néha nehéz saját gondonlatkörén túllépnie. Az Ikrek sokoldalúságot képvisel, érdeklődési köre tág, de éppen ezért nehezen találja meg azt a területet, melyben elmélyülhetne. Racionális képességei terén semleges és nyitott, így az ellentétes nézetek és vélemények között képes megértést teremteni. Leginkább a jelen köti le a figyelmét, ezért is hallgatja napi szinten a híreket, gyakran nézi át az újságokat. A technika és az informatika általában a kedvenc területei közé tartozik. Természete szerint kettős, azaz hasonló helyzetekre különbözőképpen reagál. Azt a munkát szereti, amely nem jár kötöttséggel, teret ad a belső kreativitásának. A kapcsolatok fontosak a számára. Tudni akarja, hogy egy adott dolgokról mások mit gondolnak, hogyan élnek, mi történt velük. Szeret pletykálni is. Természete ingatag, felületes, egy adott terület vagy személy csak rövid ideig érdekli. A változatosság a hitvallása. Azonnal tud kapcsolatot teremteni, illetve az emberek nyitottsága, közvetlensége miatt azonnal kapcsolatot teremtenek vele. Azt a partnerkapcsolatot szereti, amely tele van izgalmakkal. A mély, viharos érzelmek szinte megbénítják, mert azok a számára az irracionális világot jelentik. Eszét és szívét ritkán tudja összehangolni. A szabadság utáni vágy erős benne. Rugalmas, hajlékony, de felületes és felszínes is egyben.
Ikrek nő: - vékony testalkatú, hosszú lábakkal és karokkal - szemében a napsugár játszik, tekintete érdeklődő, kiváncsi - mozgása kecse, fürge - általában szerepeket játszik, például, hol a kamaszlányét, hol az érett nőét - szeret változatosan öltözködni - ízlése kifinomult, egyéni - imád társaságban lenni - kedvesével bejárja a világot, gyakran megy moziba, színházba, múzeumokba - vidám, kedves, elragadó a stílusa - csinos, derűlátó, okos - partnerének előbb-utóbb tudomásul kell vennie, hogy nem birtokolhatja őt - párkapcsolata kedvéért nem mond le a barátairól - házasságban jó barát, remekül lehet vele beszélgetni - a problémákra nyitott, csacsog, filozofál - a házi munka, főzés nincs ínyére - egyszerre több viszonya is lehet
Ikrek férfi: - lezser, középmagas, általában sovány - mozgása gyors és laza - lezserül öltözködik - lénye fiatalos, stílusa kedvesen hanyag - udvarláskor sokszor vesz apró ajándékokat - leginkább szavakban fejezi ki érzelmeit - nem okoz neki gondolt az ismerkedés, pillanatok alatt behálózza a választottját - könnyed, magával ragadó a stílusa - imád flörtölni, bókolni - jellemző rá, hogy egyszerre több nőnek csapja a szelet - a közös mozgalmas programokat szereti, ám ha a partnere nem, akkor könnyen tovább áll - sokszor érez szerelmet, ám szerelme általában szalmaláng - nem szereti a szabályokat - házasságban is igényli a szabadságot - mint apa sokmindenre megtanítja a gyerekét, képes órákon át játszani vele - a feszültséget nehezen viseli - ha számon kérik ideges lesz - igyekszik kerülni a vitákat |